Telefon: 22/410-001

Bodajk
város honlapja
Információk
Irodalmi est Baranyi Ferenccel
A Bodajkért Közalapítvány és Bodajk Nagyközség Önkormányzata 2007. november 8-án Irodalmi estre várta az érdeklődőket a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termébe.
Zubán László, a Bodajkért Közalapítvány Elnöke köszöntötte a megjelenteket a Baranyi Ferenc József Attila díjas költő életéről szóló, Az örvénylelkű fiú Baranyi Ferenc életpályája című könyv megjelenése alkalmából tartott rendezvényen.
Baranyi Ferenc költő mellett tiszteletét tette meghívott vendégként Ézsiás Erzsébet, a könyv írója; Kassai Franciska előadóművész és Kemény András, a Papirus Book könyvkiadó vezetője is.
A 4 éve megrendezett költőtalálkozó mára már országos méretűvé nőtte ki magát, ugyanis a mostani alkalomra Budapestről, Csongrádról, Szegedről is érkeztek érdeklődők.
A Bodajkért Közalapítvány által szerkesztett műsorban Csécsei Kinga szavalatát, Baranyi Ferenc egyik versét is meghallgathattuk; majd a Hang-Szín-Tér Művészeti
Szakközépiskola diákjai a költő Boticelli: Vénusz születése című művét adták elő. A produkciók nagy tetszést arattak.
Szakközépiskola diákjai a költő Boticelli: Vénusz születése című művét adták elő. A produkciók nagy tetszést arattak.
Oszlánszki Zsolt polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy ismét sikerült alkalmat teremteni a szépirodalom népszerűsítésére.
A 70 éves Baranyi Ferenc költő és műfordító aki 1954-ben robbant be az irodalmi köztudatba - beszélt pályájáról, emellett mókás történetekkel is szórakoztatta közönségét.
Kassai Franciska többek között sziciliai népdalt és francia sanzont adott elő gitárkísérettel.
Kassai Franciska többek között sziciliai népdalt és francia sanzont adott elő gitárkísérettel.
A színvonalas és élménydús est a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola diákjai által előadott Dés László: Zene című művével és a könyv dedikálásával zárult.








Zubán Beáta
Fotók: Salgóiné Rácz Mária