Telefon: 22/410-001

Bodajk

Pedagógusnapi ünnepség

Bodajk Nagyközség Önkormányzata ebben az esztendőben is megrendezte a Bodajkon gyermekeket nevelő-oktató pedagógusok részére a Pedagógusnapi ünnepséget. A rendezvényre 2007. június 1-jén került sor, melyen nagy számban vettek részt pedagógusaink.
2007-06-02 18:13:08
Dr. Simonné Kupeczik Mónika köszöntő szavai után az Általános Iskola diákjai rövid műsorral köszöntötték tanítóikat. Csécsei Kinga verssel lépett színpadra. A gyermekek műsora után Oszlánszki Zsolt Polgármester Úr tartott ünnepi beszédet. Köszöntőjében kiemelte a pedagógusok munkájának fontosságát, beszélt továbbá a nevelési-oktatási intézmények struktúrájában várható változásokról, mely a bodajki intézményeket is érinteni fogja. Kiemelte és fontosnak tartja, hogy a pedagógusok minőségi munkát végezzenek, hiszen ebben látja a további fejlődés lehetőségét.

Az est további részében az önkormányzat vacsorával vendégelte meg az ünnepelteket. Külön köszönet illeti meg Dr. Simonné Kupeczik Mónika tanítónőt, hogy ebben az évben is nagy lelkesedéssel készítette fel diákjait a pedagógusok köszöntésére.
Ezúton kívánunk minden pedagógusnak további jó munkát, jó egészséget és persze sok sikert gyermekeink neveléséhez, oktatásához!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Zubán Beáta                                               
Fotók: Salgói János

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu