Telefon: 22/410-001

Bodajk

Országos Íjászverseny a „Bakony kapujában”

Az Idegfeszítők Társasága országos 3D íjászversenyt rendezett május elsején Bodajkon, a Sípályánál.
2010-05-04 08:21:50
Több mint száz íjász érkezett a megmérettetésre, melyen a terepen kihelyezett 24 cél állatot kellett eltalálni. A gyerekektől a felnőttekig több kategóriában indultak a versenyzők a különböző íjakkal. A verseny ideje alatt pedig a közönség is megismerkedhetett ezzel a gyönyörű sporttal, hiszen a belövő pályán a hozzáértők segítségével bárki kipróbálhatta tehetségét.
A megmérettetés délelőtt háromnegyed tízkor megnyitóval kezdődött, melyen Oszlánszki Zsolt polgármester köszöntötte a városba érkezett íjászokat. A sportág nagy nevei is megfordultak a hétvégi versenyen, itt voltak például a diákolimpiai bajnok Posta fivérek, vagy a dél-koreai világbajnokság győztese, Dombóvári Lajos.
A szervezők és a versenyzők is elégedetten nyilatkoztak a délután négy óráig tartó rendezvényről, mely akár újabb hagyományt is teremthet Bodajkon. Az érdeklődés a lakosság részéről is igen nagy volt, rengetegen látogattak ki a pályára a nap folyamán.
 
fr___j_1.jpg
 
fr___j_2.jpg
 
fr___j5.jpg
 
fr___j6.jpg
 
fr___j4.jpg
 
fr___j3.jpg
 
 

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu