Telefon: 22/410-001
Bodajk
város honlapja
Első ballagás a Hang-Szín –Tér Művészeti Szakközépiskolában
Május elsején elballagott az első két végzős osztály a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskolából.
Újabb történelmi eseménynek volt színhelye a sokat látott Marsovszky-villa udvara és öreg gesztenyefái. Végzős diákokat búcsúztatott a négy évvel ezelőtt nappali szakközépiskolai oktatást elindító Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola. Hatvanöt diák búcsúzott második otthonától.
A ballagáson szülők, hozzátartozók százai hallgatták a két végzős osztály rendhagyó búcsúbeszédét, melyből mindenki számára világos lett, hogy ezek a fiatalok egyértelműen hozzájárultak az intézmény létjogosultságához. Olyan összetartó, hangulatos közösség alakult ki, amely példaként szolgál a következő évfolyamok számára is. Vagy ahogy Ők mondják: olyan „HANGSZÍNTERES”. Természetesen nem kevés szerepük van ebben az itt oktató pedagógusoknak, művészeknek, akik nevében Gerséné Krausz Szilvia igazgatónő köszönt el első tanítványaiktól.
Elbúcsúztatta a végzősöket a város polgármestere is. Oszlánszki Zsolt beszédében a diákok búcsúbeszédéhez csatlakozva, felelevenítette a város és az iskola közötti elmúlt négy év színes élményeit.
A ballagáson került sor a legkiválóbb tanulók jutalmazására is.
Az év szobrásza: Topos Bea
Az év grafikusa: Erdélyi Rita
Az év animációsa: Hortobágyi Tamás
Az év zenésze: Kész Petra
Az év táncosa: Wirth Cintia
Vörös Tamás és Lebár József osztályfőnökök végzősei között lett kitűnő tanuló is Katona Brigitta és Mohai Marietta személyében.
A ballagással azonban még nem ért véget a tanév a negyedikesek számára, hiszen előttük az érettségi. Május 3.-án el is kezdődött a megmérettetés a magyar írásbeli érettségivel.
Sok sikert kívánunk Nekik!