Telefon: 22/410-001

Bodajk

Bodajk várossá avatása ünnepség

 Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára adta át a város kulcsát Oszlánszki Zsolt polgármesternek az augusztus 30-i ünnepségen.
2008-08-14 19:29:32

Bodajk várossá avatási ünnepségsorozata 2008. augusztus 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó- és házasságkötő termében Ozsváth László és Szabó Ferenc túrkevei fotósok kiállításának megnyitójával vette kezdetét. A tárlatot Török Szabolcs, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási Iroda munkatársa nyitotta meg.

     A képviselő-testületi ünnepi ülésen Rencz Gézáné az ünnepség háziasszonya köszöntötte a megjelenteket, majd a Himnusz után Oszlánszki Zsolt polgármester ünnepi köszöntőjét hallhattuk.

kulcs.jpg   Ezt követően Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára beszédében kiemelte miért érdemelte ki Bodajk a városi rangot, majd ünnepélyesen átadta a polgármesternek a város jelképes kulcsát és az azt tanúsító okiratot.

      Az ünnepi ülés folytatásaként kitüntetések, díjak és emléklapok átadására került sor. Oszlánszki Zsolt polgármester Bodajkért Emlékérmet nyújtott át Bodri Sándor Ferenc volt tanácselnöknek, továbbá megosztva a Nyugdíjas Klubnak és a Rozmaring Nyugdíjas Tánccsoportnak.  Testnevelési és Sport Díjban részesült Dilingai Alexandra tollaslabdázó. Polgármesteri Díszoklevél díjat kapott Fülöp Attila.

f__l.jpg

Emléklapot vett át Ecsődi László országgyűlési képviselő, Horváth András, az MSZP megyei szervezetének elnöke, továbbá ifj. Lasz György és Lasz Zoltán, az In-Kal cégcsoport tulajdonosai.  Könyvjutalomban részesült B. Kiss László a Fejér Megyei Hírlap tudósítója.

     Dr. Trócsányi András a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai tanszékvezetője urbanisztikai előadása hangzott el „Városiasodás napjainkban” címmel.galamb.jpg

     Az ülést követően – a Közép-dunántúli Postagalamb Szövetség Bodajki Galambász Egyesülete jóvoltából – 1500 postagalamb kapott szárnyra a tófürdőnél. 

     Délután ökumenikus istentiszteletet tartott Molnár Károly nyugalmazott római katolikus esperes plébános és Varga B. Árpád református lelkész a Katolikus Templomban. ökom.jpg
 

     17 órától a BAK Kft. lángossal és fánkkal vendégelte meg a kastélyhoz látogatókat.

     Eszményi Viktória és Heilig Gábor nagy sikerű gyerekműsorába aktívan bevonták a megjelenő gyermekeket is.

     18 órakor lépett színpadra a Rozmaring Nyugdíjas Tánccsoport német nemzetiségi táncokkal.

     A Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola és a Laguna Táncklub növendékei - Kajtor Zsófia, Geczogi Gábor, Reichardt János, Jónás Szilvia, Benkő Dávid, Novák Nóra, Szilner Konrád és Képli Vivien - latin-amerikai táncokat adtak elő.

     Rencz Gézáné Petőfi Sándor: Szülőföldemen szavalata hangzott el, majd Oszlánszki Zsolt polgármester köszöntőjét hallhattuk, és a közönség is láthatta a városkulcsot.fr_never.jpg

    A rendezvény folytatásaként Varga Szabina és zenekara, a Nevermind adott nagy sikerű koncertet.

Majd Kefír a V-tech együttesből lépett színpadra nagy közönség előtt, óriási sikert aratva.

Nagy tetszést aratott a közönség soraiban Szekeres Adrienn élő koncertje is.koncert.jpg

     A várossá avatási ünnepség záróakkordjaként lélegzetelállító tűzijátékban gyönyörködhettünk, melynek során a „Bodajk város” felirat is megjelent a Kálvária köröndjén. Ekkor vette kezdetét az utcabál a Mozi épülete előtt a Premier együttes közreműködésével.

 

Dreskáné Zubán Beáta
tuz.jpg


Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu