Telefon: 22/410-001

Bodajk

Advent harmadik vasárnapja

 
 
 
2018-12-19 11:28:09
Vasárnap délután fellobbant a harmadik, immáron a szeretet gyertyájának a fénye is az adventi koszorún, jelezve, hogy már csak egy hét és a karácsony ünnepe bekopogtat minden házba.

A közeledő ünnepek alkalmából Utazó Planetárium várta az érdeklődőket a Mozi épületében. A rendezvényre ellátogatók a felfújható planetáriumi kupolában látványos és szórakoztató formában ismerkedhettek meg a csillagképek és bolygók távoli világával.

Az ismeretterjesztő programot követően az adventi gyertyagyújtásra a bodajki kegytemplomban került sor, melyre a település lakói közül ismét sokan ellátogattak, hogy együtt örvendezzenek advent harmadik vasárnapjának. Az ünnepség elején Sallayné Sziki Judit nagytiszteletű lelkészasszony Stupmf Melindával és Lencsés Gáborral közösen gyújtotta meg a hit a remény és a szeretet lángját, majd Szent Pál apostol szavait idézve köszöntötte a megjelenteket.

A templomi programokat a Bodajki Református Gyülekezet ünnepi műsora követte, majd Stumpf Melinda és Lencsés Gábor idézte meg a közeledő karácsony meghitt hangulatát. Az előadásokat követően a város lakóit forralt bor, tea, pogácsa és sütemény várta a Zarándokudvarban.

Sok szeretettel várunk mindenkit december 23-án is, az utolsó adventi vasárnap tiszteletére megrendezésre kerülő műsorra és gyertyagyújtásra.
 
A képre kattintva galéria nyílik.
 
{gallery_216}

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu