Telefon: 22/410-001

Bodajk

Advent második vasárnapja

 
 
 
2018-12-13 11:08:36
Felgyúlt az adventi koszorú második gyertyájának fénye is. Ez azt jelenti, hogy közeledik a legszebb, legmeghittebb ünnepünk, a karácsony. December 9-én újra megteltek a padok a bodajki Kegytemplomban.

A jelenlévőket Mórocz Tamás plébános atya köszöntötte. Ezt követően Dimovicsné Trádler Hajnalka a Bodajki Katolikus Karitász helyi vezetője mondott köszönetet a Rödermarkból érkező Theis házaspárnak, amiért adományukkal szebbé tették a bodajki rászoruló családok karácsonyát. A beszédeket követően a német vendégek által meggyújtásra került a hit és a remény lángja is az adventi koszorún.

Az ünnepség alkalmából a jelenlévők a Törpe-Ovi Alapítvány óvodapedagógusainak műsorát tekinthették meg, majd mindenki meglepetésére megérkezett Szent Miklós, akit az ovisok közös énekkel és verssel köszöntöttek. A rendezvény végén senki sem távozott üres kézzel, hiszen a nagyszakállú minden gyermeknek egy-egy csomaggal kedveskedett.

 Most sem maradt el a már hagyományos forralt bor, meleg tea, sütemény és kézműves karácsonyi vásár, mely a vendégeket várta a zarándokudvarban. A Bodajki Polgármesteri Hivatal Szent István Termében Szabó Marika gobelin, az Élet-Kép-Tárban pedig a Bodajki Helytörténeti Egyesület 100 éves képeslapokból álló kiállítása várta az érdeklődőket.

Sok szeretettel várunk mindenkit december 16-án, a harmadik adventi gyertyagyújtásra.
 
A képre kattintva galéria nyílik.
 
{gallery_213} 

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu