Telefon: 22/410-001

Bodajk

Bodajkon járt a Mikulás

 
 
 
2018-12-11 14:44:05
Tánc, zene, mulatság, és mindezek mellett a várva várt Mikulás örvendeztette meg a gyerekeket, december ötödikén a Moziban.
 
Szent Miklós püspök ünnepéről bátran mondhatjuk, hogy szinte az egész földön az egyik legkedvesebb ünnep. A gyermekek számára mindenképpen az, hiszen már sokszor hajnalok hajnalán felkelnek, hogy leellenőrizzék a fényesre pucolt csizmákat, vajon járt-e már náluk a Mikulás.
 
Az ünnepséget Wurczinger Lóránt polgármester nyitotta meg, majd a kicsik nagy örömére a HandaBanda Zenekar varázsolt fergeteges hangulatot. Az interaktív előadás során a gyerekek a koncert szereplőivé válhattak, táncoltak, énekeltek, egy igazi „mikulás- buli” kerekedett.
A műsor végén megérkezett a várva várt nagyszakállú, a legkisebbek körbevették, a télapó puttonyából pedig előkerült a rengeteg szaloncukor. Aki szeretett volna, közös képeket is készíthetett vele.
 
Az ünnepség alkalmából, a programokon kívül más meglepetés is várta a kisebbeket. A város elöljárója ajándékok kíséretében érkezett a Bodajki Zengő Óvodába és a Törpe-Oviba, ahol az apróságok már izgalommal várták. Fegyelmezetten és nagy érdeklődéssel hallgatták polgármester úr szavait, aki idén egy-egy plüss oroszlánnal ajándékozta meg őket. Minden gyermek örömmel fogadta a kedves kis meglepetést, amit aztán egy-egy, az óvó nénikkel közösen elénekelt dallal köszöntek meg.
 
A kisoroszlánok nemcsak az óvodákba jutottak el, hanem településünk 6 éven aluli kis lakói is magukhoz ölelhették a puha apróságokat.
Bízunk benne, hogy a kisgyermekek nagy örömmel fogadják az ajándékot.
 
A képre kattintva galéria nyílik.
 
{gallery_212}

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu