Telefon: 22/410-001

Bodajk

Elkészült Bodajk 2019-es fotónaptára

 
 
 
2018-11-30 12:51:30
Hagyományainkhoz híven az idei évben immár negyedik alkalommal készült el településünk naptára, mely azon szebbnél szebb fotókat tartalmazza, melyeket pályázat keretében választott ki az önkormányzat humánügyi bizottsága.

 A bizottsági tagoknak idén is nagyon nehéz dolguk volt, hiszen nagyon sok beküldött kép közül kellett kiválasztaniuk azt a tizenhármat, melyek aztán bekerülhettek a jövő évi naptárba. Azonban a választásban nemcsak a fotók mennyisége okozott fejtörést, hanem az is, hogy azoktól a pályázóktól is, akik csak hobbi szinten foglalkoznak a fotózással profibbnál profibb képek érkeztek be, ami szintén megnehezítette a döntést.  Az előző évekhez hasonlóan a kalendárium megtalálható a Bodajki szóban, ami kihajtható formában falinaptárként is használható, illetve december 3-tól a Bodajki Polgármesteri Hivatalban is megvásárolható 2000 forintért.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki élt a pályázat lehetőségével, hiszen nélkülük nem készülhetett volna el Bodajk 2019-es fotónaptára.
 
{gallery_206}

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu