Telefon: 22/410-001

Bodajk

Trianon

Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján
2018-06-07 13:33:16
1920. június 4-én, az első világháborút lezáró Párizsi békeszerződés részeként - budapesti idő szerint 16 óra 32 perckor - írták alá a Nagy-Trianon kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles La Galerie des Cotelles folyosóján azt a békediktátumot, amelyet Magyarország történelmének legnagyobb tragédiájaként tartunk számon. A Trianoni békeszerződéssel Magyarország elveszítette területének több mint kétharmadát, ezzel együtt lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. 

Településünkön az emlékezők a református templom kertjében elhelyezett Trianon emlékműnél gyűltek össze, hogy felidézzék a magyar történelem egyik legfájóbb eseményét, amely megnyomorította, meglopta dédszüleinket, nagyszüleinket, szüleinket, s teszik nehézzé a maiak életét is. A Himnusz közös eléneklése után Sallayné Sziki Judit református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepi műsorban közreműködők, és a református ifisek énekekkel és versekkel idézték fel Trianon tragikus történetét. Ezt követően Wurczinger Lóránt polgármester mondott ünnepi beszédet, melyben a Trianoni békeszerződés negatív következményeit a történeti földrajz vonatkozásában mutatta be. A megemlékezést Horváth József plébános atya szavai és az emlékezők közös imádsága zárta.

A műsort követően elhelyezésre kerültek a megemlékezés koszorúi az emlékmű talapzatánál. Az ünnepség a Szózat és a Székely Himnusz közös eléneklésével ért véget.
 
A képre kattintva galéria nyílik.
 
{gallery_189}

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu