Telefon: 22/410-001

Bodajk

Modern hagyomány

Komposztálás: hagyomány a modern értelemben
 
Magyarországon erős hagyománya  van a mezőgazdaságnak. A kertészkedés és földművelés fogalma mára már nem csak a falvakkal köthető össze. Olyan helyekre is eljutott, ahol nem egzisztenciális okból, hanem például kikapcsolódás, hobbi keretében történik a tevékenység. Ez a szenvedély gyakran generációról generációra száll, és folytatjuk az szüleink, nagyszüleink által elindított hagyományt. Nagyszüleink jól tudták a fontosságát, hogy minél kevesebb dolog menjen kárba. Alapos megfontolás után szinte minden hulladékot újra lehet hasznosítani. Ami haszontalan szeméthalomnak tűnt, azt is fel tudták használni. Témánk a komposztálás, annak megfelelő kezelése, valamint az, amit ma biohulladéknak hívunk.
 
Biztos emlékszik a kert szélén lévő fű-, vagy levélkupacra, egy halomra  ami hulladékból (ma már a „szerves“ szót is használjuk)állt, jellegzetes szaga és cseppet sem vonzó külleme volt. Ezt hívták komposztnak. A szó negatív csengése ma, a XXI. században elavult, ugyanis a komposztálás jól ismert folyamata átalakult, azt is mondhatjuk, a komposztálás a reneszánszát éli.
 
A definíció szerint a komposztálás egy természetes, emberileg vezérelt folyamat melynek során a biológiai hulladék a levegő segítségével lebomlik. A különféle biológiailag lebomló anyagok komposztálása minőségi szerves trágya - a komposzt - keletkezését eredményezi. Életünk része lett a hulladék újrahasznosítása – gondoljunk csak a szelektív hulladékgyűjtőkre. A komposztálás az emberiség legősibb és legelterjedtebb hulladékfelhasználási módja.
 
Annak ellenére, hogy a  komposztálás ugyanazon az elven működik, mint a korábban használt formája, ma már ellenőrzött és korszerű technológia van segítségünkre abban, hogy rövid idő alatt nagy mennyiségű szerves trágyához jussunk. A komposztáló edény tökéletes társ a komposztálásban. Ez köszönhető a folyamatok jobb összehangoltságának, amik a külső tényezők hatását csökkentik. Ilyen lehet például a fény, hőmérséklet, páratartalom, nem kívánt állatok, rovarok. Emellett esztétikus megjelenés sem elhanyagolható.
A komposztáló (amely meglepően tartós, mivel újrahasznosított, magas sűrűségű polietilénből készül) sokkal jobban működik, mint egy halom a kertünkben.
A komposztálók piaca ma már különféle termékeket ajánl vásárlóinak – igénynek, célnak, kert méretének megfelelően. Általánosságban minden 100m2 100 litert jelent a komposztálónkat tekintve. Ennek egyik előfeltétele a folyamatos levegőztetés (számos haszna mellett megelőzi a kellemetlen szagok kialakulását).
Ezeken felül találhatunk alapszintű vagy speciális levegőztető rendszerrel kialakított edényeket, melyeken több ajtó is található a komposzt kényelmes kezelésének segítésére
 
Ne felejtse: mindig olyan dologba fektessen, ami számunkra és környezetünk számára is hasznos.
 
Sikeres komposztálást kívánunk!
 
Szerző: Czinger Erik / JRK Waste Management

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
fax:
22/410-031
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu